Bookmark and Share

Timi bronzérmes az Olimpián

Sikerült érmet szereznie a magyar teniszcsapatnak a szingapúri olimpián, miután Babos Timi és belga partnere párosban győzni tudott a bronzmeccsen.
 
 
Timi és An-Sophie Mestach 62 62-re verte az orosz Gavrilova/Putintseva duót, így ők állhattak a dobogó legalsó fokára.
 
Az egy darab bronzérem a magyar csapat erejét tekintve csalódás, de mindhárom játékos nagyszerű élményekkel térhet haza ma, igaz sokat nem tudnak majd tűnődni a történteken, hiszen pár nap múlva már indulnak is Kanadába ill a US Openre.
 
"A beütés nagyon jól sikerült, már akkor érződött, hogy jó lesz a mai játék. Jók lettek a megérzések, mert a meccs folyamán Timi végig nagyon lazán és felszabadultan játszott, ami talán csak egyszer volt nála tapasztalható a héten. Első szervái nagyon hatékonyak lettek, sok direkt pontot tudott belőle csinálni, és így a belga partnerünk is kevesebb hibával tudott játszani.
 
A héten végig érezhető volt, hogy ha Timi bizonytalanabb volt, Mestach is leromlott, viszont amikor jó hullámba kerültünk, akkor ő is nagyszerűen tudott döntő fontosságú pontokat hozni. Azért azt tegyük hozzá, hogy még csak 16 éves volt, ahhoz képest fantasztikus teljesítményeket produkált.
 
A két orosz lány nagy szerencsénkre nem nagyon kedveli egymást, így nehezen tudtak egymásért küzdeni, ami nagyban könnyített a helyzetünkön. Többször össze is vesztek, ami után még több fontos pont jött hozzánk, így tulajdonképpen nagyon simán (mégis komoly teljesítménnyel) nyertek „lányaink”. An-Sophie ma szerezte a belgák első olimpiai érmét, ezzel náluk ő lett a nap hőse, ezt sok más országnál is tapasztaltuk, ahol más sportágakban nem jött annyi érem, nagy volt az öröm a tenisz eredményeknek."- olvasható a kapitányi nyilatkozat.
 
Timi Magyarország második olimpiai érmét szerezte meg, 1896-ban ugyanis Tapavicza Momcsilló szintén bronzérmes lett Athénban.


Az esély megvolt, de végül nem szerezte meg a világelső pozíciót Babos Timi az olimpiát követően.
 
Az orosz Gavrilova ugyanis egyéniben nyert, párosban pedig elődöntős volt Szingapúrban, ami 520 pontot ért neki, míg Timi csak 140 pontot szerzett, így a soproni versenyző visszaszerezte a 2. helyet.
 
 
Timinek 80 pontja hamarosan újra kiesik, a kanadai versenyen ugyanis nem indul, ezért a 3. helyre esik majd vissza, egy esetleges US Open győzelem és a riválisok botlása azonban az élre röpítené, főleg úgy, hogy neki nincs megvédendő pontja New Yorkból, míg Gavrilovának 140 is van.

 

 

Forrás: www.tennishungary.hu

 

  

 

 

 

 

::FelioN::