Szabó találkozott Hamiltonnal
Szabó Krisztián McLaren-rajongó. Ezt talán kevesen tudják a junior autókrossz Európa-bajnokról, mint ahogyan azt is, hogy a hét végén szerét ejtette, hogy találkozzon az istálló világbajnok pilótájával, Lewis Hamiltonnal.
„Apuval kaptunk két jegyet, amelyekkel szombaton bemehettünk a boxutca mögötti paddock-részbe, mert engem természetesen a háttér érdekelt a legjobban, hogy mi zajlik a kulisszák mögött, a tévékamerák elől rejtve. S azt láttam, hogy ez az autósport ugyanolyan, mint az én autósportom, ugyanúgy emberek dolgoznak a háttérben, ugyanolyan szerszámokkal, csak éppen nagyságrendnyivel több pénzből, s a vasat felváltják a karbon-kevlár, fémszálas alkatrészek. De elnéztem a korábbi képeket, és azt láttam, tíz-tizenöt évvel ezelőtt ugyanolyan lengőkart használtak, mint amilyet én most” – mondta Szabó, aki a legtöbb emberrel ellentétben nem valamelyik pilótának drukkol, hanem egy csapatnak, a McLarennek – méghozzá már gyerekkora óta.

Így azután természetes, hogy a McLaren csillogó-villogó, hatalmas üvegportálos vendéglátó kamionja (motorhome-ja) érdekelte a legjobban. Összeszedte minden bátorságát és belépett az üvegtoronyba, ahol az első ember, akit meglátott, Lewis Hamilton volt.
„Ott üldögélt egyedül, a pultnál, s amikor megszólítottam, hogy készítsünk egy közös képet, nagyon szimpatikus és közvetlen volt – úgyhogy továbbra is nagyon szurkolok neki és sajnálom, hogy a Magyar Nagydíja nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna” – mondta Szabó Krisz a verseny után.
Kapcsolódó hírek
A farmer örök, mint a sport
A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.
Bővebben »
Szabó Krisztián a Hungaroringen
Szabó Krisztián műfajt vált egy hétvége erejéig – szombaton a Hungaroringen köröz. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő kétszeres junior Európa-bajnoknak eszében sincs átváltani pályaautózásra...
Bővebben »
Új határidő! Meghosszabbították a bukósisak design tervező pályázatot
Május 17-ig lehet beadni a grafikai terveket az autókrosszban kétszeres junior Európa-bajnok Szabó Krisztián bukósisak designjára kiírt pályázaton.
Bővebben »
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Szabó megajándékozta Buttont
Szabó Krisztián az autókrossz rejtelmeiről társalgott Jenson Buttonnal. Hogy miért éppen ez volt a téma? Mert a Formula-1-es világbajnok erről kérdezte a kétszeres junior Európa-bajnokot.
Bővebben »
Button nyomában
Szabó Krisztián mozgalmas hétvége elé néz: a kétszeres junior autókrossz Európa-bajnok az idén először autóversenyez (de nem megszokott sportágában, hanem ralikrosszban), ezen felül részt vesz azon a nagyszabású autósport-rendezvényen is, amelyet május 1-jén tartanak Budapest belvárosában.
Bővebben »


