Bookmark and Share

Szabó Krisztián növelte előnyét

Szabó Krisztiánnak kalandos hétvégéje volt. Azzal kezdődött, hogy szombaton szakadt az eső – az időmérőt és az első előfutamot vendégmarasztaló sárban tartották meg a szűk, kacskaringós, Prágához közeli pályán, amely a hazai autókrosszosokon kívül mindenki számára új volt a junior mezőnyben.


Más kérdés, hogy a csehek jó sokan voltak, hiszen ez a futam nem csak az Európa-bajnoki, hanem a  cseh bajnoki értékelésbe is beleszámított.


„Az időmérésen negyedik, a saját előfutamomban viszont második lettem. Utóbbiban akadt egy kis izgalom is, mivel összetalálkoztam tavalyi nagy riválisommal, Matthias Zemannal, aki az idén a felnőttek közt indul, csak egy verseny erejéig nosztalgiázott a juniorok között. Peche volt, nem sikerült jól a hétvégéje, konkrétan ez az egy találkozásunk volt, utána más ellenfeleim akadtak” - mondta Szabó Krisztián, aki az A-döntő rajtját az első sorból, annak viszont a harmadik kockájából várta – vagyis a rajtrács legszéléről.


„Jól kaptam el a startot és már-már úgy tűnt, elsőként fordulok az első kanyarba, de akkor belső íven megérkezett valaki mellém és kissé kitolt az ívről. Mi ketten megléptünk a mezőnytől, de úgy, hogy senki sem ért utol. Ez annyiból jó volt, hogy a cseh fiú eredménye nem számít bele az Európa-bajnoki pontversenybe, annyiból viszont rossz, hogy nem tudtam megelőzni, így meg kellett elégednem a második pozícióval. Jó lett volna nyerni...” - sóhajtott Szabó, akinek elkeseredésre így sincs semmi oka, hiszen a második helye ellenére két ponttal növelte az előnyét az Európa-bajnokság összetettjében, ahol továbbra is fölényesen vezet.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek

A farmer örök, mint a sport

A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.

Bővebben »

Szabó Krisztián a Hungaroringen

Szabó Krisztián műfajt vált egy hétvége erejéig – szombaton a Hungaroringen köröz. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő kétszeres junior Európa-bajnoknak eszében sincs átváltani pályaautózásra...

Bővebben »

Új határidő! Meghosszabbították a bukósisak design tervező pályázatot

Május 17-ig lehet beadni a grafikai terveket az autókrosszban kétszeres junior Európa-bajnok Szabó Krisztián bukósisak designjára kiírt pályázaton.

Bővebben »

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

::FelioN::