Párosban megvan a döntő!
Hiába volt meccslabdája, végül a már a traralgoni torna elődöntője óta folyamatosan „jelentkező” nyaksérülése, illetve a cseh Kristyna Plisková az Australian Open juniorversenyének negyeddöntőjében együttesen kifogott Babos Tímeán. A Felix Promotion büszkesége (aki minden nap végén hosszan tartó rehabilitációs kezelésen esett-esik át) 166 perces csatát vívott a felnőtt világranglistán nála 67 hellyel magasabban jegyzett cseh hölggyel, mindössze egy ponttal (118:119) nyert kevesebbet riválisánál, másodszor azonban nem tudott szetthátrányból fordítani az Australian Openen. Az első játszma szinte szervaháború volt, három bréklabdát és egy bréket láthattak a nézők, utóbbit 4:4-nél Plisková hajtotta végre, és végül 6:4-gyel övé lett a szett. A folytatásban mélyről jött vissza Timi, hiszen Plisková már 4:2-re is vezetett, utána azonban csak a magyar lány nyert gémet, és 62 perces küzdelemben egyenlített.
A döntő felvonás álomszerűen indult. Babos villámgyorsan elhúzott 3:0-ra, 5:4-nél pedig mérkőzéslabdához is jutott. Plisková azonban hárította, majd sorozatban három gémet nyerve kiharcolta a legjobb négy közé kerülést. A 4:6, 6:4, 5:7-es vereséggel Timinek egyesben véget ért az első Australian Openje, három győzelem és egy vereség a mérlege.
Párosban viszont még jó esélye van a százszázalékos mutató megőrzésére, hiszen a kanadai Gabriela Dabrowski oldalán már finalista! Az első kiemelt egység a negyedikként jegyzett norvég, chilei duót, az Ulrikke Ekeri, Camila Silva kettőst verte meg 7:5, 6:2-re. A torna során mindössze egy játszmát vesztő Babos, Dabrowski páros a döntőben a szlovák Jana
Cepelová, Chantal Skamlová duóval találkozik. A leendő rivális szintén egy szettet vesztett Melbourne-ben, viszont egy meccsel kevesebbet játszott, a negyeddöntőben ugyanis játék nélkül jutott tovább.
A junior párosok döntőjét csütörtökről péntekre virradóra rendezik, a hármas pályára harmadikként szólítják Timiéket.


