Nem volt előnye a hazai pályának
Szabó Krisztián szinte tökéletes versenyhétvégén van túl, ám ezúttal sajnos az a „szinte” határozott meg mindent. A döntő utáni hangulatot és sajnos az összetett pontverseny állását is.
Szabó tavaly Nyirádon szerezte meg az autókrossz junior Európa-bajnoki címet, ezért bízott benne, hogy a most hétvégi hazai kontinensbajnoki futamon tovább tudja növelni összetettbeli előnyét.
S jól is kezdődött minden.
Az időmérő edzésen ugyan második volt a magyar fiú, de a két előfutamát megnyerte (az egyiket mindössze négy századmásodperccel – az körülbelül húsz centit jelent –, úgyhogy arra nagyon büszke...), vagyis kiharcolta az első rajtkockából való indulás jogát.
Igenám, de a rajttal akadt egy kis gond.
Először kiugrott egy kis srác mögötte, úgyhogy jöhetett az új rajt. A szabályok szerint ilyenkor már kizárják azt, aki korábban indul a startjelnél.
„A második rajt előtt éreztem, hogy gurul az autó, úgyhogy ráléptem a fékre. Aztán már tényleg közvetlenül az indulás előtt, amikor már fent volt a tábla és rá kellett lépni a gázra, az autóm még három centit előre gurult. S bár a mögöttem lévő sorban megtörtént ugyanez, csak a mi sorunkat figyelő bíró jelzett, úgyhogy kizártak... Tudom, hogy a szabály az szabály, de fogadok, hogy egy cseh versenyzővel egy cseh futamon ugyanez nem történhetett volna meg...” - mondta csalódottan a Felix Promotion által képviselt Szabó, akinek összetettbeli 11 pontos előnye így egyetlen pontocskára olvadt, mivel a fő rivális Jakub Kubicek második lett és 17 pontot kapott, miközben a magyar fiúnak nyolc pont került a neve mellé.
Nyírádon készült fotók itt megtekinthetők.
Kapcsolódó hírek
A farmer örök, mint a sport
A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.
Bővebben »
Szabó Krisztián a Hungaroringen
Szabó Krisztián műfajt vált egy hétvége erejéig – szombaton a Hungaroringen köröz. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő kétszeres junior Európa-bajnoknak eszében sincs átváltani pályaautózásra...
Bővebben »
Új határidő! Meghosszabbították a bukósisak design tervező pályázatot
Május 17-ig lehet beadni a grafikai terveket az autókrosszban kétszeres junior Európa-bajnok Szabó Krisztián bukósisak designjára kiírt pályázaton.
Bővebben »
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Szabó megajándékozta Buttont
Szabó Krisztián az autókrossz rejtelmeiről társalgott Jenson Buttonnal. Hogy miért éppen ez volt a téma? Mert a Formula-1-es világbajnok erről kérdezte a kétszeres junior Európa-bajnokot.
Bővebben »



