Megkerüli a Földet az óceánt átevező páros
Rakonczay Viktória és férje, Gábor egy vitorlással a földet kerüli meg. Az egykori soproni egyetemisták annak idején az Atlanti-óceánt evezték át.
Viktória és Gábor egy hónap múlva felveszik a horgonyt, és kihajóznak Spanyolországból a nyílt vizek felé. A hónap végén bepakolnak és jó esetben augusztus elején nekivághatnak a nagy útnak.
A legújabb vállalkozásuk, hogy egy vitorlással megkerülik a Földet. Úgy vélik, egy év alatt teljesíthető a mintegy ötvenezer kilométeres táv. Menet közben pedig 10-15 kikötést terveznek.
Az útvonal különlegessége, hogy a Déli óceánokon halad és nem az egyenlítő mentén. Ez gyorsabb utat tesz lehetővé, ugyanakkor jóval nehezebben teljesíthető, sokkal nagyobb felkészülést igényel.
A Tűzhangyával már szelték a habokat
A páros nem lehet ismeretlen portálunk olvasói számára, hiszen a két egykori soproni egyetemista 2007-ben evezte át Tűzhangya nevű hajójával az Atlanti-óceánt. Amely útért Washingtonban az Év kalandja, Londonban pedig Guinness World Records díjat kaptak.
Akkor a hajójukat saját maguk tervezték és építették, amit itthon a Magyar Formatervezési Díjjal tűntettek ki.
Közben eltelt három év, s közben Pálos Andreából Rakonczay Viktória lett. Megházasodtak ugyanis.

Akkor a hajójukat saját maguk tervezték és építették, amit itthon a Magyar Formatervezési Díjjal tűntettek ki.
Közben eltelt három év, s közben Pálos Andreából Rakonczay Viktória lett. Megházasodtak ugyanis.

- A fővágyunk a Föld megkerülése, az óceán átevezés közbeiktatódott - mesélte Viktória. - Nyolc éve készülünk erre, és most már a célegyenesben vagyunk. Tavaly, Spanyolországban vásároltuk meg a vitorlást. Teljesen felújítottuk, és az elmúlt hónapokban sokat voltunk a nyílt vízen.
Konyha, fürdő és bárpult
Mint megtudtuk, a vitorlás kényelmesebb a Tűzhangyánál. A hajóban van két kabin, konyha, fürdő és egy tálaló. Ám az út jóval nagyobb odafigyelést igényel, mint az evezésnél. Ügyelni kell a szélirányra, a vitorlázatra.
- Úgy érezzük, az átvezetés során és a korábbi években jól megismertük egymást Gáborral. Az út során biztosan lesznek köztünk fesztültségek, de ezt kezelni tudjuk. Bár, Gábor szeret főzni, azért odafigyelek majd rá, hogy milyen ételeket készít el a hosszú út során - bukik ki Viktóriából az ifjú és büszke feleség.
Felhívják a figyelmet
Az út azonban nem csupán egy hobbi, a fiatalok együttműködnek a WWF Magyarországgal. A Föld körülvitorlázásával a bolygó természeti értékeinek megőrzésére és ennek fontosságára hívják fel a figyelmet.
Forrás: www.kisalfold.hu


