Bookmark and Share

Közbeszólt a politika

„Nagyon csalódottak és idegesek vagyunk” – kommentálta Rédli András azt a hírt, amely szerint a 2010-es versenyévad nem Kuvaitban, hanem csak egy héttel később, Katarban indul el. A NOB ugyanis a kormányzat politikai befolyásolás miatt felfüggesztette a helyi olimpiai bizottság tagságát, és arra kérte tagszervezeteit, hogy ne rendezzenek Kuvaitban nemzetközi versenyeket.

„Kedden este nyolckor szóltak, hogy sehova sem megyünk. Szerdán 11.40-kor lett volna az indulás… – mondta a Felix Promotionnel kapcsolatban álló Európa-bajnok párbajtőröző. – Egyelőre felfüggesztésről van szó, lehet, hogy márciusban vagy áprilisban majd pótolják a versenyt, de a mi mostani programunkat így is tönkretette a döntés. Mindent úgy építettünk fel, hogy péntektől verseny van, erre maradnak az edzések. Remélem, jövő szerdán legalább Katar felé el tudunk indulni.”

A vb-ezüstérmes vívó elmondása szerint azért is rossz a viadal törlése, mert ezzel kiesnek az „élő világranglistáról” azok a pontok, amelyeket a csapat tavaly ugyanitt az ezüstérmével szerzett. Ráadásul a katari az év azon kevés versenyeinek egyike, amely pénzdíjas. „Lóg az orrunk, de azon leszünk, hogy jövő héten kárpótoljuk magunkat” – fogadkozott Rédli András.

 

 

 

 

 

::FelioN::