Bookmark and Share

Kacifántos idény – legalábbis eddig

Benik Balázs most már bizton állíthatja: ennyire kacifántos idénye még nem volt. Kellett már feladnia versenyeket máskor is, de így, ennyire különböző okok miatt, s ennyiszer egymás után még biztosan sem.


Pedig a hét végi, fábiánsebestyéni tereprali ob-futam nagyon is jól kezdődött a háromszoros ralibajnok számára, hiszen harmadikként végzett a pénteki szuperspeciálison, ami önbizalomra adott okot.


„A bemelegítésen egész jól összeszoktunk az új navigátorommal, Horn Alberttel, de szombaton jöttek a gondok: hatalmas víz volt és sár, beázott az autó, egy-két henger nem ment, ennek megfelelően azután be is ragadtunk a sárba, s nem tudtunk kijönni. Berci kiugrott az autóból, s egyből térdig elsüllyedt a sárban, s ha ez még nem lett volna elég, harmincvalahány fokos hőségben elrendezte, hogy kihúzzon minket egy traktor, majd pedig százötven métert jött utánam a dagonyában gyalog...” - mesélte a Felix Promotion által képviselt pilóta.
Benikék visszajöttek Palik Lászlóék mögé a pályára, de elég nagy por volt, úgyhogy kicsit eltévedtek, az itiner is sáros lett, a látási viszonyok sem voltak ideálisak és az ablakmosó folyadék is kifogyott, úgyhogy belementek ebbe-abba, főleg gödrökbe és bokrokba.

 


„Kiszálltunk az autóból, hogy a nálunk lévő vízzel lemossuk az ablakot, de akkor kiderült, hogy Berci elég rosszul van, nem tett jót neki az elakadásos sztori, szerintem kapott egy enyhébb hőgutát a forróságban. Ekkor döntöttem úgy, hogy kiállunk, mert ez már a sokadik csepp volt a pohárban. Addigra már égett az olajnyomást jelző lámpa, s nem szerettem volna tönkretenni a vadonatúj motort. Más lett volna a helyzet, ha a bajnoki címért zajlik a csata, vagy a dobogós helyezésekért, de nekünk az idén nem igazán van tétjük a versenynek, nem volt értelme kockáztatni” - mondta Benik, aki szerint a legnagyobb baj még mindig az, hogy egy kivételével az összes idei versenyt idő előtt fejezték be, vagyis még mindig nem tudott elég rutint, tapasztalatot szerezni az újdonsült sportágában.

 

          

          

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Benik újra gokartban

Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.

Bővebben »

Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia

Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...

Bővebben »

Benik-Garami Anett ismét a dogogón

Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag...

Bővebben »

Szlovákiában második lett

A Szlovákia Ringen zajló szombati futam – csakúgy, mint az eddigiek is-, nagyon izgalmasra sikeredett. A pole pozícióból induló Budaházi Nóra egy darabig elszántan küzdött előkelő helyéért, de a negyedik körben lelassult, ezalatt Bús Edina átvette a vezetést, majd Budaházi végleg ki is ...

Bővebben »

Benik-Garami Anett dobogós!

A hét végén nagy őrület volt a Hungaroringen: több mint ötvenezer néző előtt tartották meg a túraautó-világbajnoki sorozat magyar versenyét, amelynek egyik betétfutamaként az Uniqa Lotus Ladies Cup mezőnye is pályára lépett, a soraiban ...

Bővebben »

Benik és a Tankcsapda – a Tankcsapda és a száguldás

Huszonötezer néző, érdekes, izgalmas programok – szóval érdemes volt a hét végén kilátogatni az Opel Családi Napra a Hungaroringre. A programtól (amelyet koncertek, gyerekműsorok, no és nem utolsó sorban gyönyörű autók színesítettek) ...

Bővebben »

::FelioN::