Joci, mint díszvendég
Havasi Jocinak jó híre van gokart-berkekben – remek példa erre, hogy a nyugati határszélen, Rönökön megnyílt gokartpálya avatásán ő volt a díszvendég.
A pályatulajdonos Závecz Sándor kérését elfogadva a fiatal magyar tehetség vágta át a szalagot, majd pedig gokartshow-val szórakoztatta a közönséget a 650 méteres pályán.
Persze, nemcsak felnőtt rajongói akadtak, a leendő gokartosok is érdeklődve hallgatták a szöszke magyar srác külföldi kalandjait – Joci szereplése ugyanis példa lehet előttük.

Ami a pályát illeti, a későbbiekben országos bajnoki futamot is szeretnének rendezni rajta, ami pedig Jocit, rá a hét végén már újabb feladat vár, s ez biztosan nagyobb falat lesz, mint a szalag átvágása volt – ugyanis Castelletto di Branduzzóban vesz részt az Easykart 60 nemzetközi sorozat következő viadalán.
A magyar versenyző 35 pontos vezetés birtokában érkezik meg az olasz viadalra, s reméli, növelni tudja az előnyét.




