Gólpassz és három pont a névnapon
Az eindhovenieknél Timmy Simons kezdett Orlando Engelaar helyén, és a PSV a mérkőzés elején igen lendületesen futballozott. Danko Lazovics jobb oldali beadása után Ola Toivonen fejese még fölé szállt, azonban nem sokkal később a svéd támadó már pontosabban célzott. Igaz, Dzsudzsák beadása után nem volt nehéz dolga, a Carlos Salcidótól kapott remek átadás után ugyanis Balázs csatártársa lábára varázsolta a labdát. Amikor Ibrahim Afellay lövését az utrechti kapus csak nagy bravúrral hárította, úgy tűnt, hogy a PSV magabiztosan hozza a meccset, de a gárda teljesítménye jelentősen visszaesett, és az Utrecht egyre többet birtokolta a labdát. Kevéssel a szünet a vendégek egyenlíteni tudtak, egy szöglet után Sander Keller fejelt a kapuba.
A PSV a második félidőt is igen aktívan kezdte, és ebben Balázs főszerepet vállalt. Több alkalommal is remekül került védője mögé, ám az egyik beadásnál a bokája maga alá fordult. Ugyan folytatni tudta a játékot, és egyszer még ziccerbe is került, ám láthatóan nem volt tökéletes állapotban. Az időközben pályára lépett Engelaar egy szépségdíjas góllal ismét előnyhöz juttatta a PSV-t, és a 73. percben Fred Rutten úgy döntött, hogy inkább lehozza Balázst, akinek helyére Nordin Amrabat állt be. A hajrában a vendégek gólszerzője, Keller piros lapot kapott, de a PSV nem tudott újabb gólt szerezni, így egészen a lefújásig izgulni kellett a három pont miatt.
PSV Eindhoven–FC Utrecht 2-1 (1-1)
Február 3. (21. forduló), Eindhoven, Philips stadion, 33 100 néző, vezette: Van Hulten.
PSV: Isaksson – Manolev, Ooijer, Rodríguez, Salcido, Afellay, Bakkal (Marcellis, 90.), Simons (Engelaar, 57.), Lazovics, Toivonen, Dzsudzsák (Amrabat, 73.). Edző: Rutten.
Gólszerző: Toivonen (7.), Engelaar (60.), ill. Keller (39.).
Kiállítva: Keller (77.).
Forrás: www.dzsudzsak.hu


