Bookmark and Share

Benikék jól kezdtek

A Benik Balázs, Horn Albert kettős harmadik lett a tereprali országos bajnokság fábiánsebestyéni viadalának pénteki, bemelegítő szakaszán, amelyre egy hat kilométeres szuperspeciálist írtak elő a rendezők a mezőny számára.


A háromszoros ralibajnoknak tetszett a pálya, s bár így is csak három másodperccel maradt le az éllovas mögött, elmondása szerint lehetett volna ez jobb is, ha nem éri utol az előtte indulót. De utolérte, s kicsit autózott a porában, de igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy nemcsak ők élvezték az autózást, hanem a közönség is a látványt. Igaz, arrafelé még szokni kell a lóerőket, hiszen eddig jobbára lovakkal volt dolguk a környéken élőknek – a terepralimezőny először látogatott el Fábiánsebestyénbe.


„Volt egy kis por előttünk, úgyhogy nem akartam kockáztatni, mert mindenki tudja, hogy az igazi verseny szombaton és vasárnap zajlik majd. A harmadik helyezéssel elégedett vagyok, s úgy érzem, Bercivel is kezdtünk összeszokni az első szakaszon, amire szükség is van, hiszen először versenyzünk együtt. Volt még tartalék a szereplésünkben, ami akár biztató is lehet” - mondta a Felix Promotion által képviselt Benik, aki, mivel a pénteki eredmény a rajtsorrendről is döntött, harmadikként vág neki a versenytávnak.

 

 

          

          

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Benik újra gokartban

Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.

Bővebben »

Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia

Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...

Bővebben »

Benik-Garami Anett ismét a dogogón

Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag...

Bővebben »

::FelioN::