Bookmark and Share

Benik száraz versenyre készül

Benik Balázs a hét végi, fábiánsebestyéni országos bajnoki futamra készül, ami azért is lesz különösen érdekes, mert az idén először a versenyzők megúszhatják a három napot eső nélkül. A viadalt először rendezik meg ezen a környéken, úgyhogy mindenki számára újdonságot jelentenek  majd a pályák – az össztáv 442 kilométer, amelyből a szelektív szakaszok hossza: 400 km.


Ami a háromszoros abszolút ralibajnokot illeti, ő állandó navigátora, Lukács József gerincsérülése miatt (aki fűzőjében már egyre könnyebben mozog) új mitfharerrel, a terepraliban jártas Horn Alberttel veszi fel a versenyt a riválisokkal. Ők ketten már túl vannak egy rövidke teszten – igazából összeszokni, s összerázódni (szó szerint is...) a versenyen fognak.


„Bízom benne, hogy talán az időjárás is kedvez majd nekünk, s végre nem lesz eső, sár és dagonya – bár ha őszinte akarok lenni, nemigen vagyok tisztában a fábiánsebestyéni viszonyokkal. Igaz, ezeken a pályákon senkinek sincs igazán tapasztalata, hiszen először rendeznek itt terepraliversenyt, de nekem az idén még amúgy is minden helyszín ismeretlen... Érdekes lesz megnézni, hogy mennyi folyadékot veszítünk a terepraliban, de szerintem minimum három liter folyadékot biztosan megiszom majd naponta. Ebben lesz izotóniás ital és persze sok ásványvíz” – mondta a Felix Promotion által képviselt pilóta, aki azt is elárulta, egy-egy verseny során körülbelül két-három kilót szoktak fogyni a versenyzők.

 

 

 

 

          

          

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Benik újra gokartban

Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.

Bővebben »

Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia

Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...

Bővebben »

Benik-Garami Anett ismét a dogogón

Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag...

Bővebben »

Szlovákiában második lett

A Szlovákia Ringen zajló szombati futam – csakúgy, mint az eddigiek is-, nagyon izgalmasra sikeredett. A pole pozícióból induló Budaházi Nóra egy darabig elszántan küzdött előkelő helyéért, de a negyedik körben lelassult, ezalatt Bús Edina átvette a vezetést, majd Budaházi végleg ki is ...

Bővebben »

::FelioN::