Benik legjei...
Benik Balázs „legjeit” gyűjtöttük össze az idény előtt, afféle összefoglalást adva az egy év kihagyás után a visszatérését tervező háromszoros abszolút ralibajnok eddigi pályafutásáról – természetesen pillanatképekben.
A Felix Promotion versenyzőjének válaszokból kiderül, melyik volt a legnagyobb esése, a legnagyobb kudarca és győzelme, hogy néhány héten belül dönt a jövőjéről, s hogy más szakágak is csábítják.
Legérdekesebb versenyed?
A legmegterhelőbb, a legnagyobb mély víz talán a török világbajnoki futam volt még 2003-ban. Akkor indultam életemben először a világ legjobbjai között, s őszintén mondom: azt sem tudtam, hogy fogjuk elkezdeni a versenyt, azt meg végképp nem, hogy fogjuk befejezni, mivel semmi összehasonlítási alapom sem volt. Aztán mégis sikerült. Persze nem mondom, hogy nem értek közben meglepetések, de ez abból is adódott, hogy míg itthon négyszer-ötször be lehet járni a pályákat, addig ott volt olyan gyorsasági, amelyen egyszer mentünk – ennyiből pedig nem lehet rendesen felírni. Szóval izgalmas volt.
Legemlékezetesebb győzelmed?
Életem első abszolút futamgyőzelmét sohasem fogom elfelejteni: az 2001-ben volt a Zemplén-ralin. Hihetetlen érzés volt a dobogón állni. És ami még emlékezetes, az a 2002-es veszprémi viadal. Akkor még voltak vegyes talajú versenyek, az első nap aszfalton, a másodikon murván mentünk. Nekem az első nem sikerült túl jól, azt hiszem, harmadik voltam, azután jött a murva... És nekem az olyan jól ment, hogy a versenyzőtársak nem hittek a szemüknek, a mai napig emlegetik, hogy milyen gyors voltam, s milyen lehetetlen helyzetből fordítottam...
Legnagyobb esésed?
2003 – Miskolc-rali, Sáta–Sáta gyorsasági szakasz. Nagy tempóval érkeztünk az utolsó kanyarba, amelyben a fotocella volt, s nekem be volt írva az itinerbe, hogy levágós a kanyar. Csakhogy a fotocellát megóvandó beraktak egy kordont az ideális ívre, amelyet előttünk Jani (ifjabb Tóth – a szerk.) már beljebb húzott egy kicsit a pályára. Az én autómnak a jobb első kereke akadt bele és jött a borulás 190 km/órás sebességnél. Ha nem lennének belső kamerás felvételek, talán nem is emlékeznék rá pontosan, de azóta már jó néhányszor megnéztem, és a csapatom tagjai is mesélték. Édesapámék ugyanis ott álltak a beíróban és végignézték, ahogy az autó felrepül a levegőbe, ide csapódik, oda csapódik, majd végre földet ér – nem éppen daliás állapotban. Szegény apukámnak minden vér kifutott az arcából, úgy kellett odatámogatni az autóhoz, ahol az egyik ismerős felesége már pofozgatott, mert egy pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Nehéz volt feldolgozni azt az esést, s nem azért, mert utána még jó ideig gond volt a látásommal, hanem inkább azért, mert csak kis részben volt az én hibám, nagy részben viszont nem...
Legkedvesebb versenyautód a múltból?
Mindenképpen a Ford Focus – nem is lehet más, hiszen azzal szereztem meg életem első abszolút bajnoki címét. De ne legyünk álszentek: az igazsághoz tartozik, hogy a 2003-as fejlesztésű Ford WRC a kedvencem, a nagy szárnyas Focus, mert a korábbival aszfalton nem nagyon tudtam menni, kissé kezelhetetlen volt. Ez a 2003-as viszont már tényleg a szívem csücske volt, nem adtam volna oda semmiért.
Legkedvesebb versenyautód a jelenből?
Nem mondhatok mást, csak azt, hogy a Focus WRC. Ha pedig a hazai bajnokságra kellene választani – Istenem, de jó lenne, ha csak úgy választani lehetne... – akkor a Fiestát választanám, mert Monte-Carlóban bebizonyította, hogy nemcsak gyönyörű, hanem gyors is. Sajnos azonban nem azt a világot éljük, hogy csak úgy választhat az ember, keményen meg kell dolgozni az autókért a versenyzésért, nekem is kell még néhány hét, hogy tisztán lássam, hogyan tovább. Tény azonban, hogy más szakágakból is megkerestek, hogy váltsak – de egyelőre nem tudom, hogyan döntök majd.
Legrosszabb élményed, amit ha lehetne, megváltoztatnál?
Van olyan is, amit nem akarok elmondani, mert már túl vagyunk rajta, kár lenne újra előhozni, de van olyan, amit tényleg megváltoztatnék, s ilyen a 2004-es idény. Akkor az év végén jöttünk rá egy technikai problémára, ami miatt az autóval lehetetlen volt esőben menni. Egész évben küszködtünk, hülyének néztek, azt hitték elfelejtettem autót vezetni, széthullott a csapat, pedig egyszerűen csak gond volt az autóval. Rossz év volt, mély nyomokat hagyott bennem – jó lenne megváltoztatni.
A legnagyobb találkozásod?
Megváltoztatta az életemet, hogy találkoztam a feleségemmel, hogy megnősültem, s hogy tavaly fiam született. Most már apa vagyok, felelősséggel tartozom a családomért, s értük is dolgozom, nemcsak azért, amiért korábban, hogy versenyezni tudjak. Néhány éve talán nem bírtam volna ki, hogy ne versenyezzek, most viszont már nem mennék érte tűzön vízen át. Mindent megteszek, de nem minden áron.
Legnagyobb példaképed?
Colin McRae és Ayrton Senna – sajnos ma már egyikük sem él. Gyerekkoromban Senna volt az, akire tényleg felnéztem, mert azt láttam, hogy a rosszabb autóval is tudott nyerni, s ez mindenkinél nagyszerűbbé tette a szememben. Colin McRae pedig akkor vált példaképpé, amikor vitt egyszer egy négy kilométeres teszten, s az olyan élmény volt, amelyet sohasem fogok elfelejteni – meghazudtolta a fizikát. Képzeld el, hogy defektet kaptunk, ő meg mondta, semmi gond, és ötödik fokozatban, százhatvannal nyomta tovább, keresztben érkezve a kanyarokba. Hihetetlen volt.

Kapcsolódó hírek
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Benik újra gokartban
Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.
Bővebben »
Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia
Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...
Bővebben »
Benik-Garami Anett ismét a dogogón
Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag...
Bővebben »
Szlovákiában második lett
A Szlovákia Ringen zajló szombati futam – csakúgy, mint az eddigiek is-, nagyon izgalmasra sikeredett. A pole pozícióból induló Budaházi Nóra egy darabig elszántan küzdött előkelő helyéért, de a negyedik körben lelassult, ezalatt Bús Edina átvette a vezetést, majd Budaházi végleg ki is ...
Bővebben »
Benik-Garami Anett dobogós!
A hét végén nagy őrület volt a Hungaroringen: több mint ötvenezer néző előtt tartották meg a túraautó-világbajnoki sorozat magyar versenyét, amelynek egyik betétfutamaként az Uniqa Lotus Ladies Cup mezőnye is pályára lépett, a soraiban ...
Bővebben »
Benik és a Tankcsapda – a Tankcsapda és a száguldás
Huszonötezer néző, érdekes, izgalmas programok – szóval érdemes volt a hét végén kilátogatni az Opel Családi Napra a Hungaroringre. A programtól (amelyet koncertek, gyerekműsorok, no és nem utolsó sorban gyönyörű autók színesítettek) ...
Bővebben »
Profizmusból a profi övért
Nagyszerű tapasztalatokkal zárta a magdeburgi SES-istállónál való edzőtáborozását Kelemen Balázs (8–0, 7 K. O.–T. K. O.). A Felix Promotionnel együttműködő nagyközépsúlyú bokszoló az ellesetteket hasznosítva szeretné mihamarabb célba venni ...
Bővebben »

