Benik befejezi a terepralizást
Benik Balázs döntött: nem versenyez tovább a tereprali országos bajnokságon, így már a hét végi, gyulai viadalon sem áll rajthoz. Pedig nagy tervekkel vágott neki a szezonnak.
A háromszoros abszolút ralibajnok az idény elején döntött úgy, nem eredeti szakágába tér vissza, hanem kipróbál valami nagyon újat, ám nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan eltervezte. Sőt, egyáltalán nem úgy alakultak, s ez egy igazán gyors pilóta számára különösen fájó.
„A legrosszabb, hogy egyetlenegyszer sem tudtam megmutatni, mit tudok, milyen gyors vagyok, mert mindig volt valami hátráltató tényező. Aztán persze egy idő után az embernél betelik a pohár és azt mondja: nincs értelme folytatni, küszködni. Jó eredményt már úgysem lehet elérni, márpedig számomra mindig is az volt a cél” - mondta Benik, akinek tényleg, mintha átok ült volna terepralis szereplésén. Amilyen nagy dobásai voltak a raliban, annyira nem jött össze semmi a terepraliban.
A bemelegítésnek szánt olasz Európa-kupa futamon mindössze 800 méter jutott nekik, mert az autójukban a motor vizet szívott és megállt.
Mohácson elakadtak a dagonyában, de éltek a szabályok adta lehetőséggel, folytatták a versenyt (bár a beázás után nem minden henger működött), de legalább szereztek némi tapasztalatot.
Derecskén 2.8 kilométer jutott nekik: kigyulladt az autójuk a szuperspeciálison.
Jött a Rábaköz-kupa, amelyen a navigátora, Lukács József megsérült: összecsúszott két csigolyája, úgyhogy be kellett fejezni a versenyt... Természetesen ezen már nagyon elkenődött Balázs, hiszen az egészségnél fontosabb nincs. „Érdekes, milyen furcsa véletlenek vannak, ezután a verseny után volt egy vendégautóztatás, amelyen az autómban tíz kilométer után tönkrement a váltó, szóval talán a baleset nélkül sem tudtunk volna célba érni…” – mondta Benik az esetről.
Fábiánsebestyénben megint volt némi dagonya, de megint gondok voltak a motorral: nem működött minden henger, sárral telítődött a levegőszűrő, villogott az olajnyomásjelző, ráadásul el is akadtak. A navigátor, Horn Albert kiszállt, küszködött a térdig érő sárban, kapott egy kis napszúrást is, végül azonban nem ez volt kiállás oka, hanem az, hogy egyre jobban tetéződtek a gondok. Benik akkor úgy döntött, nem folytatja: semmi értelme nem lett volna kockáztatni, nem akarta kinyírni a motort.
„Úgy döntöttem, elég volt. Nem volt szerencsénk a terepralival, az autó és a köztünk lévő kapcsolat nem volt tökéletes, nem feleltünk meg egymás elvárásainak. Sajnálom, mert szenzációsan jó szakágat ismerhettem meg. Tetszik, hogy itt folyamatosan improvizálni kell, hiszen eddig nem ehhez szoktam, s olyan részeit ismertem meg az országnak, amelyekről korábban még csak nem is hallottam. Azt persze nagyon bánom, hogy egyetlenegyszer sem sikerült jóízűt autóznunk, viszont így is remek lehetőséget kaptunk, amiért köszönet jár a Right Guardnak, Németh Ottónak, Bunkoczi Lacinak, a menedzseremnek, Rácz Félixnek és a csapatnak. Kár, hogy nem úgy sült el ez a terepralizás, ahogyan szerettük volna, de úgy érzem, nagyrészt rajtam kívül álló okok miatt történt így” - mondta Benik, aki egyelőre nem tudja, hogyan tovább.
Vannak ajánlatai különböző szakágakból, de egyelőre semmi sem biztos. Még az sem, hogy az idén látjuk-e még bármilyen versenypályán, vagy sem. Egy-két tesztet azért garantálhatunk, hiszen a következő idényt már mindenképpen szeretné végigversenyezni.
Aztán ki tudja?
Talán egy-két verseny is belefér.
Benik Balázs köszöni az eddigi segítséget a támogatóinak, amelyek a következők: Right Guard, SAL, Profi, Kunság-Szesz, Ford Autonett Kft., Ford Hungária, MaxXLine, Printrió Kft., Material Plastik, Zamárdi Kalandpark, Scorpio Trans, Euronics, CKM, 9 MM ENERGY DRINK, Suzuki Black Motorsport
Kapcsolódó hírek
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Benik újra gokartban
Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.
Bővebben »
Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia
Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...
Bővebben »
Benik-Garami Anett ismét a dogogón
Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag...
Bővebben »
Szlovákiában második lett
A Szlovákia Ringen zajló szombati futam – csakúgy, mint az eddigiek is-, nagyon izgalmasra sikeredett. A pole pozícióból induló Budaházi Nóra egy darabig elszántan küzdött előkelő helyéért, de a negyedik körben lelassult, ezalatt Bús Edina átvette a vezetést, majd Budaházi végleg ki is ...
Bővebben »
Benik-Garami Anett dobogós!
A hét végén nagy őrület volt a Hungaroringen: több mint ötvenezer néző előtt tartották meg a túraautó-világbajnoki sorozat magyar versenyét, amelynek egyik betétfutamaként az Uniqa Lotus Ladies Cup mezőnye is pályára lépett, a soraiban ...
Bővebben »
Benik és a Tankcsapda – a Tankcsapda és a száguldás
Huszonötezer néző, érdekes, izgalmas programok – szóval érdemes volt a hét végén kilátogatni az Opel Családi Napra a Hungaroringre. A programtól (amelyet koncertek, gyerekműsorok, no és nem utolsó sorban gyönyörű autók színesítettek) ...
Bővebben »









