Bookmark and Share

Alonso nyomában jár a 9 éves Joci

Egy mindössze kilencéves szöszke srác tartja izgalomban a honi gokartvilágot, Havasi Joci ugyanis a hazai bajnokság után immár a nemzetközi Easykart 60 sorozatot is meghódította. A Felix Promotion támogatottja hét futam után vezeti az összetett pontversenyt. A kis pilóta igazi győztes alkat, nem csoda, ha Fernando Alonsót állította maga elé példaképnek. Ám nem puszta szimpátiáról van szó, a kétszeres világbajnok spanyolnak mintha a mini változata lenne a magyar versenyző.

1. Édesapjuk ösztönzésére mindketten szinte előbb kezdtek el gokartozni, mint ahogy megtanultak járni. Alonsónak és Jocinak is szerencsét próbált a sportágban a nővére. Ám míg a spanyol Lorenát nem ragadta magával különösebben az autósport, Barbara 2008-ban osztrák és magyar bajnok lett.

2. Alonso négyszeres korosztályos spanyol gokartbajnok, és eddig Joci is négy magyar bajnoki címet szerzett.

3. Mindketten kiválóan együttműködnek a csapatukkal. Joci a kezdetektől jól kijön szerelőjével, Tóth Krisztiánnal, aki hallgat rá a motor- és vázbeállításoknál is. Alonso szintén híres arról, hogy családias hangulatot tud teremteni az istállójánál, a Renault-val legendás volt a kapcsolata, de a Ferrarinál is gyorsan megszerettette magát.

4. A kétszeres F1-es világbajnok száraz és esős pályán egyaránt jól vezet, s Joci sem esik kétségbe, ha síkos az aszfalt. Már több versenyen is bizonyította, hogy igazi esőmenő.

5. Bátor, céltudatos, na és akaratos. A pályán kialakuló – olykor rázósabb – szituációkat pedig gyorsan, hatékonyan oldja meg. Ez a jellemzés legalább annyira igaz Jocira, mint példaképére. Ami viszont tökéletesen megegyezik, az a 2010-ben viselt bukósisak, Havasiék ugyanis ecsetvonásról ecsetvonásra lemásolták a spanyol fejvédőjét.

Forrás: www.borsonline.hu

 


 

 

 

::FelioN::