Bookmark and Share

A hőség fokozta a harci kedvet

A gokartozáshoz minden körülmények között kell egy kis megszállottság, de a hét végén Nizza Monferratóban még a szokásosnál is valamivel több kellett. Ugyanis a nemzetközi Easykart sorozat aktuális viadala pokoli hőségben zajlott: a sátrak alatt olykor 45 fok is volt: szinte gyötrődtek a gyerekek.


Az egyik legfiatalabb közülük Havasi Joci, aki azonban a forrósághoz is pont olyan gyorsan alkalmazkodott, mint a pályákon az új helyzetekhez...
A pénteki és a szombati szabadedzéseken már látszott, a fiatal magyar tehetséggel ezen a hétvégén is meggyűlik az ellenfelek baja, hiszen a második-harmadik helyen száguldott. Megnyerte az időmérőt, az elődöntő azonban nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna: hatodikként végzett. A kvalifikáció és az elődöntő eredménye alapján az ötödik rajtkockából várhatta a 18 körös viadal startját.


Folyamatosan küzdötte magát előre, látványos előzésekkel utasította maga mögé az ellenfeleket, s a nyolcadik körben már az élen száguldott, a nyomában meg legnagyobb ellenfele, a nála majd' öt évvel idősebb, 13 esztendős Matteo Giardino. Ment a nagy lökdösődés, amiből ezúttal Joci került ki vesztesen, a kilencedik körben visszacsúszott a harmadik helyre, s mivel még ott is nagyon sűrű volt a mezőny, az újabb csetepaté után már a hatodik pozícióban találta magát.
Persze, nem ő lenne, ha ezek után feladta volna,  visszajött a negyedik helyre, s talán még előrébb is kerülhetett volna, ha nem intik le a viadalt. Sajnálta, hogy leintették, mert nagyon élvezte a manővereket...


Havasi Joci továbbra is vezet az összetettben, igaz, néhány ponttal csökkent az előnye, mert a lökdösődésben szintén hátrányt szenvedő Giardino ezen a hétvégén harmadikként végzett két venezuelai vetélytársa mögött.

 

 

 

 

 

 

 

 

::FelioN::